Hirdetés

Hírek
Világszámmal gyarapodott Budapest – Kipróbáltuk a háromsávos, lámpás körforgalmat
Világszámmal gyarapodott Budapest – Kipróbáltuk a háromsávos, lámpás körforgalmat
Hirdetés

Dante pokla Budakalászon? Hát majdnem, de még ne temessük.

Reggel jött a hír, hogy üzembe helyezték a budakalászi ringlispílt, vagyis a 11. sz. főút hírhedt körforgalmát. Ez a körforgalom hivatott rendezni a főváros centrumából az M0-s, illetve a bevásárló központok felé érkező és távozó autósok, valamint a Szentedre-felől ugyancsak az M0-s, vagy a bevásárló központok felé igyekvők életét.

Ezen a helyszínen azért döntöttek a korábbi körfogalom átépítése mellett, mert a környéken lakók már petíciót indítottak, olyan komoly dugók alakultak ki csúcsforgalom idején. Az anno „Cora körfogalomként” indult képződmény először kétsávosként működött, majd a sok koccanás miatt egysávos lett. Most viszont valami egészen újjal próbálkoznak. Csak, hogy értsék miről is van szó. Erről:

© utinform.hu

Megépült egy jelzőlámpás körforgalom. Az ellentmondásos szókapcsolat elvileg nem az ördögtől való, egy ilyen, mind a körforgalom, mind a jelzőlámpás csomópont előnyeit, (hátrányait?) egyesítheti magában.

Kipróbáltuk.

Az új forgalmi rend szerint a közlekedőknek először a tervezett útirányuknak megfelelő belépési sávba kell besorolniuk – írja az átadásra kiadott közleményében,tanácsként az Útinform. Ezt egyébként elég jól is segítik az útirányjelző táblák. A körforgalomba csak a belépést szabályozó jelzőlámpák zöld jelzése esetén lehet belépni.

A körfogalmon belül aztán kezdődik a helyezkedés, ha valami nem úgy jön össze, ahogyan szeretnénk. A nehézség az, hogy ez egy kényszer körforgalom, vagyis az egyes forgalmi sávok közt „gömbsüvegsor” fizikailag megakadályozza a sávváltást. (Tegyük hozzá, hogy a záróvonalak viszont nem, így aztán van is átjárkálás a sávok között.)

Mint a vidámparkban, végig próbálva valamennyi menetet a „surranó pályák” szót sem érdemelnek. Ezek a vezetnek a centrumból az M0-ra, vagy a Szentendréről a bevásárlóközpontokba, ezek a külön-külön sávok tényleg ideálisak.

De nézzük, mi van, ha valaki a centrumból a bevásárló központba tart? Ott bizony már a következő jelent játszódhat le. Az alaphelyzet, hogy minden ágon két pirosat is kaphatunk. A körforgalomba belépés előtt és a következő becsatlakozó ág előtt is. Mivel a belső szakaszok elég rövidek, félő is, hogy nagy forgalom esetén beragad egy-két autós és borul a rendszer.

Az alábbi videóban, éppen egy Audi R8 Syderrel – mégiscsak autó rovat vagyunk – igyekszik a legbelső sávba valaki, majd hirtelen rájön, hogy onnan nem fog tudni kimenni – mehet fel az M0-s ra -, mert ahhoz már a középső sávban kellene lennie. Itt aztán nem marad más, mint a záróvonal átlépése. Ez a mutatvány a reggeli dugóban szinte kizárt kisebb incidensek nélkül.

A másik ilyen trükkös rész a Szentendre felől az M0-sra hajtókra vár. Itt két opció van, vagy a legbelső sávot választjuk, vagy a középsőt, ami szintén jó lenne, de látható azonnal megijednek páran, hogy beszorulnak a puklik közé középen, ami a Centrum felé is visz és vége a világnak. Inkább keresztül a záróvonalon.

A harmadik, az M0-s felől érkezők, akik a Centrumba tartanak. Láthatóan ez egy könnyű helyzet lenne, csak amikor kifelé húzódva követjük a kivezető ívet, akkor pont azokkal lehet  majd összejönni, akik az előbbi helyzet miatt ott keresik a sávjukat. Nem nehéz látni, hogy ez a kis rész lesz ennek a turbó körfogalomnak a legizgalmasabb pontja.

Mindenesetre, sok sikert és jó szórakozást minden autóstársunknak, akinek erre van dolga.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170609_budakalasz_haromsavos_lampas_korforgalom

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés