Magyarországon eddig összesen négy ember ellen emeltek vádat kilométeróra-visszatekerés miatt – írta a Híradó.hu. Pedig az autókereskedő szervezetek becslései szerint a külföldről behozott kocsik 90 százalékánál, a Magyarországon forgalomba helyezett járművek közül pedig minden harmadiknál manipulálták a kilométeróra-számlálót.

K. Aladár használtcikk-kereskedő egy Renault kisteherautóval járta Németországot és Ausztriát. Az ügyészség szerint a furgon sokat futott, és a tulajdonosa úgy adta el, hogy visszapörgettette a kilométeróra-számlálót. Ezért kellett most a vádlottak padjára ülnie.

500 ezer kilométert tekertetett vissza. Miután eladta a furgont, az új tulajdonos rájött a csalásra, hiszen túl feltűnő volt a különbség, ezért feljelentést tett. K. Aladár azt mondta a rendőröknek, hogy évekkel ezelőtt a kisteherautó meghibásodott Ausztriában, a műszerfal szikrázott, ekkor történhetett valami a számlálóval. Az ügyészség szerint viszont ezt semmi sem bizonyítja. Sőt, egy igazságügyi műszaki szakértő szerint semmilyen nyom nem utal arra, hogy a műszerfalat kicserélték volna.

A vádlott ügyvédje a perbeszédében nem azt vitatta, hogy a kilométerórát visszatekerték volna, hanem azzal védekezett, hogy semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy pont K. Aladár tekertette volna vissza a számlálót. Balikó Gergely ezt azzal magyarázta, hogy többen is használták az autót. K. Aladár csak annyit ismert el, tisztában volt azzal, hogy az ausztriai szerelés után kevesebbet mutatott az óra. Csak abban érezte magát bűnösnek, hogy „a vevőt nem tájékoztatta minden óraállásról, amikor megvásárolta”.

Az új büntető törvénykönyv szerint 2013. július 1-je óta önálló bűncselekmény a kilométerórák manipulálása, amiért legfeljebb egy év szabadságvesztés adható. Azóta 792 esetben tettek feljelentést a károsultak, de a hivatalos statisztikák szerint a legtöbb esetben elutasították a feljelentést, megszüntették a nyomozást, vagy „egyéb befejezéssel” zárták le az ügyet. Csupán négy visszatekerés miatt emeltek vádat.

A Szombathelyi Járásbíróság most elítélte K. Aladárt. Az ítélet szerint ő a bűncselekmény felbujtója, vagyis az ő kérésére tekerte vissza az órát valaki. Hogy ki, az az eljárás során nem derült ki. A bíró szerint az viszont egyértelműen bizonyítható, hogy a vádlott nyerészkedni próbált a kilométeróra visszaállításával.

A bíróság a becsült kár alapján 240 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, és a 116 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat. Persze a büntetés összegét nem az autó megtévesztett, új tulajdonosa kapja, neki külön pert kell indítania. De még a mostani ítélet sem jogerős, az ügyész ugyan tudomásul vette a döntést, de a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.