Hirdetés

Hírek
Kitiltották a beerbike-okat a hetedik kerületből
Kitiltották a beerbike-okat a hetedik kerületből
Hirdetés

Egy emberként lélegezhetnek fel a Budapest belvárosában élők, legalábbis egy részük, hiszen Erzsébetváros polgármestere, Vattamány Zsolt rendeleti úton tiltotta ki a kerületből a beerbike-okat, írja a 24.hu.

A guruló találmány, amelyről általában fürtökben lógnak a többnyire italos, és ennélfogva igen gyakran hangos turisták, számos budapesti életét megnehezítette. A beerbike-ok azonban a jövőben nem érinthetik majd a bulinegyed jelentős részét.

Kérdéses azonban, hogy mi lesz a helyzet a vigalmi negyed egyik ütőerének számító Király utcával, amelynek páros oldala a hatodik kerülethez tartozik, a páratlan pedig a hetedikhez. A 24.hu ezzel kapcsolatban mindkét kerület önkormányzatát megkereste, ám egyelőre nem kaptak választ egyik helyről sem.

A portál egyébként úgy tudja, hogy Terézvárosban is felmerült a tiltás lehetősége, ahol különösképp az Andrássy úton okoznak kellemetlenséget a beerbike-ok, amelyek rend szerint a Városligetből indulnak a bulinegyed felé. Az itt élők gyakran panaszkodnak hangzavarra, azok pedig, akiknek a lakásuk az utcára néz, gyakran nem tudnak ablakot nyitni a gurulva sörözők miatt.
 

Forrás: http://index.hu/kultur/eletmod/2017/06/21/kitiltottak_a_beerbike-okat_a_hetedik_keruletbol/

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés